Marad a Bronz minősítés

Megmaradt 2024-re is a Bronz minősítése a Fehér Enikő és Vörös Balázs Emlékversenynek. A pár hétre megkapott ezüst minősítést visszavonta az IAU, tegyük hozzá, hogy jogosan, mert nem volt meg a 12 órás versenyen az 5 nemzeti vagy nemzetközi szintű futó eredményünk, csak 4. Véletlenül valóban benéztük ezt az igényléskor, mea culpa. Viszont azt, ahogyan a hibát egy magyar, a témában valamilyen szinten jártas sportszakember, jelentette az IAU-nak egészen „huszárosra” sikeredett. Elfelejtett nekünk is szólni, pedig jól ismer minket, sőt azt is tudja, hogy értjük a vonatkozó szabályozásokat, egyszerűen feljelentette a csaló Havasi Gyopár Futó Egyesületet. Igazi derék, talpig „korrekt, becsületes” ember! Magyarként feljelenteni egy magyar sportszervezetet, úgy hogy nem is jelzek nekik, egyszerűen megbotránkoztató számunkra.

Várjuk az atletizálni vágyó gyerekeket!

Tudtad, hogy Martonvásáron van gyerek atlétika? Tudtad, hogy mintegy 30 gyerekünk fut, dob, ugrik nagyon szép eredménnyel a Magyar Atlétikai Szövetség által felügyelt versenyeken? Szeretnéd, hogy a gyereked többet mozogjon, sportoljon, barátokra tegyen szert, megtanulja elviselni a sikert és a kudarcot, megtanulja tisztelni a sporttársat, hogy küzdeni tanuljon, hogy magabiztos legyen? Vidd el sportolni! Focizzon, kézizzen, teniszezzen vagy kungfuzzon, de akár hozzánk is hozhatod, atletizálni. Edzéseink hétfőn és csütörtökön vannak a Horváth Ottó sportközpontban 17:30-19:00 között. Gyere, nézd meg!

Fejér megyében Székesfehérváron kívül csak Martonvásáron van intézményes keretek között atlétika képzés.

András itt hagyott minket

Komáromi András Levente unokatestvérünk, barátunk, futótársunk 2023.09.07-én itt hagyott minket. András, emléked örökké őrizni fogjuk, aztán ha mi is átértünk, folytatjuk együtt!

Beethoven 253 / 2023 szeptember 17-én!

Kedves futótársunk! Újabb szuper kis eseményt találtunk ki nektek és magunknak persze:)! Lépj a „Beethoven 253”-as oldalunkra és meg-„virágosodsz”! Melyik szimpatikus neked? Melyikkel tudsz azonosulni, a Zergeboglárral vagy az Agárkosborral? Nekünk a Pettyegetett Tüdőfű a csúcs!
Az 5 kör (6,8 km) és a 40 kör (54,4 km, ez bizony már ultra táv) között bármit futhatsz tetszés szerint, mindezt nevezési díj nélkül, egy egyszerű regisztrációval!

Indul a versenyszezon a gyerekeknek is!

Március 11-12-én az U14 és U16 korosztályos versenyzőink egyéni és csapat négy-próba versenyen vesznek részt! Március 18-án Gödöllőre megyünk, a mezei futó OB-n veszünk részt az U10-U12-U14-U16-os korosztállyal!

Újra 12 órás OB! / Once again 12 hour NC!

Az V. Fehér Enikő és Vörös Balázs Emlékverseny ismét otthont ad a 12 órás magyar országos bajnokság-nak!
Lesz 12 órás OB és nyílt futam is.
Ha az OB-n szeretnél indulni a nevezésed a MASZ MIR rendszerében is le kell adja az atlétika egyesületed/szakosztályod, ami azt jelenti, hogy 2023-ás évre érvényes versenyengedéllyel kell rendelkezned. A számlát a Havasi Gyopár Futó Egyesület adja ki. Aki már nevezett, de szertne az OB-ra átnevezni, kérjük írjon nekünk facebookon az esemény oldalán vagy mailben (futoklub@havasigyopar.com) és áttesszük a nevezését.

Enikő V. Fehér and Balázs Vörös Memorial will host again the a 12-hour National Competition!
There will be 12 hour NC and open race too.
If you want to compete in the OB, your athletic association must also submit your entry in the MASZ MIR system, which means that you must have a competition license valid for the year 2023. The invoice is issued by the Havasi Gyopár Futó Egyesület. If you have already entered, but would like to change your name to OB, please write to us on Facebook on the event page or by email (futoklub@havasigyopar.com) and we will transfer your entry registration.

Nemzetközi minősítés / International qualification

Igyekszünk mindenben a legjobbat adni majd nektek. Igyekszünk még jobb versenyt szervezni mint tavaly. Nem csak miattatok, magunk miatt is.

We will try to give you the best in everything. We are trying to organize an even better competition than last year. Not only because of you, but also because of us.

Készpénz nyeremény a teljesítményért az V. Fehér Enikő és Vörös Balázs Emlékversenyen! / Cash reward for performance on V. Fehér Enikő and Vörös Balázs Memorial!

Kedves sporttársak! Az 50km, 100km, 6 órás vagy 12 órás versenyszám abszolút első három női és férfi helyezettje visszanyeri a nevezési díjat + 50 eurót kap amennyiben teljesíti az IAU nemzeti szintjét,. Viszont bárki, aki a nemzetközi szintet is megfutja, a nevezési díj + 100 eurós jutalomban részesül.

Dear fellow athletes! The absolute top three female and male finishers of the 50km, 100km, 6-hour or 12-hour races, if they meet the national level of the IAU, will get their entry fee back + 50 euros. However, anyone who also runs the international level will receive a bonus of 100 euros + the entry fee.

HungaryEnglish